92
CorpusCuit
A korpuszkularizmus és a v-vektor processzus
GONDOLAT, GONDOLKODÁS, - CORPUSCUIT. (VÁZLAT)
A gondolkodás minősége (Gm.) Gondolkodási rendszertan (Gr.) Nagyon furcsállom, hogy évszázadokon keresztül, nem bukkan sehol fel a gondolat tárgyi, elemi volta és annak vizsgálata, meghatározása, értelmi és tárgyias voltának kibontása. A gondolat maga az emberi” lélek” valódi hordozója és kialakulása a biológiai objektumok közös sejt refe- renduma. Az a „lélek” nem létezik, amely tárgya a pszichológiának, mert a megközelítés túlságosan általá- nos és az érzelmi korpusz túlexponált. Az a „lélek” szintén nem létezik, amit a misztikusok nyomnak, mert a gondolat nagyon ügessen kardianlizál bekövetkezéseket, anélkül, hogy az átválthatna megvalósulásba. Csak és kizárólag a gondolkodás alstrar „lelket”. Ez a forrása tudatunknak/énünknek előre hátra, tiszta eszünknél, vagy hót részegen, ájultan, kómában, álomban és képzelődve. Feltételezhető, a gondolaton gondolkodni kényelmetlenebb vagy nehezebb, mint az abból eredő kifejezések együtteseiről. Az ekörül felbukkanó meghatározások jól tükrözik a meglévő zavart és tanácstalanságot. Felbukkanó, gondolatok. Ihlet, sugallat, „belső hang”, képzet, vízió ,álom, káprázat, majd távolodva,sza vak,kifejezések,fogalmak,eze k komplexei a mondatok,értelmezési körök,felfogások,előadás,szöveg tes tek,tudás,… A mitikus,misztikus meghatározások,az „ige”, sugallat, ”megvilágosodás”, ”belső hang”… Mit állítunk mi korpuszkularisták ? „A gondolkodás az elme érzete” (K.m.) A látás,hallás,szaglás,ízlelés,tapintás,sor ozataiban a biológiai objektum fontos,eredő érzet komplex,mert kifejezője és megfogalmazója mindegyiknek és összegezve ostorozza agyunk. Így válik a gondolat fonat az eredő – közérzet piramisának csúcsává. Lesz öntudat, megújuló és állandó „lé- lek”. A gondolkodást hordozók lelkes lények, ezért a sejttől a magiszterig, mindannyian „lekel megáldott te- rümtményeg vagymuk. A szimmetrikus és aszimmetrikus gondolkodási műveletek ebből a közérzetből veszik irányultságukat és cselekvési aktívumaink ebből táplálkoznak. Ezért lehet egy gondolat objektum mély, magas, magvas, tartalmas, bűnös, érdekes, furcsa, szörnyű…A megítélő és a megítélésünk alapján. A gondolkodás, mint agyi művelet a(z) (agy) sejtes kód nyelv sajátos biokémiai folyamat. Egysége, illetve megnyilvánulása, az idegsejtek közötti ingerület átadás, majd annak egy összetettebb módosulata a gondo- latformálás maga. Az agysejtek „zengése”, modulációja,felveti azt a „gondolatot” (lásd fenn a kifejezések sokaságát),hogy a gondolat a szerves anyag belső zenéje.(K.f.) Ebben a felfogásban a gondolat összhangzat,vagy dallam futam,esetleg más tényezőkkel felruházott modu- lált „zenei mű”. Sokszor elgondolkodom azon,hogy egyes zenei dallamok,futamok,frázisok,miért oly kellemesek,kedve- sek,számomra,miért érzek örömet vagy szomorúságot ha hallom ? Azért mert a „külvilági zene” rezonanciába kerül a gondolkodás „belső zenei” regisztereivel.

The V-vector process and the Corpuscularism